Itt tanultam - itt dolgozom/DOLGOZTAM
Scsureczné Pór Magdolna tanító
Régi fényképeket rendezgetve egy-egy képnél megállok, visszautazom a múltba: hol is volt, hogy is volt? Minden kép egy újabb kedves emléket, egy régi történetet, régen látott kedves ismerőst idéz. Hihetetlenül hangzik, de 1962 szeptemberében léptem be először az Engels – ma már újra Gulner – iskola kapuján, s azóta hűséges „társai” vagyunk egymásnak. Jó volt itt tanulni, barátokra találni, jókat játszani, részt venni az őrs, a raj, változatos, mozgalmas életében, szerepelni az ünnepségeken, kirándulni, táborozni az 557-es számú Zrínyi Ilona Úttörőcsapattal. Nyolcadik osztály után sem búcsúztam el igazán az iskolától, hiszen ifivezetőként lelkesen szerveztem a programokat, s önfeledten énekeltem, játszottam, kirándultam, számháborúztam, táboroztam a gyerekekkel. Varázslatos személyiségű tanító nénim (Horváth Joli néni) és felsős magyartanárom (Korpa Béla) hatására már általános iskolás koromban vonzott a tanári pálya. Amikor tanítóként először beléptem a 3.b osztályba, úgy éreztem, hazaérkeztem. Felejthetetlen időszak következett: fáradhatatlanul, lelkesen, mindig valami újat, jobbat keresve tanítottam és tanultam, készültem az órákra és a vizsgákra. Minden érdekelt, mindenre találtam időt, semmit sem éreztem nyűgnek, fárasztónak, mert szerencsém volt abban, hogy egy segítőkész, családias hangulatú tantestület tagja lettem… s ennek immár 32 éve! Bizony, hosszú idő! Nincs két egyforma gyerek, egyforma osztály, mindig új utakat, új megoldásokat kell keresni. Számomra a magyaróra nemcsak arról szól, hogy életrajzot, vázlatot írunk, igeragokat és igeidőket, szófajokat ismerünk fel, hanem hogy megkeressük miért szép, hogyan hat ránk egy történet, felfedezünk, játszunk, rögtönzünk, rajzolunk, festünk, énekelünk. Jókat nevetünk, de néha együtt szomorkodunk, és mindeközben egyfolytában tanulunk, sőt megtanulunk tanulni is. És bevallom, nemcsak a gyerekek, én is tanulok. Róluk és tőlük. A kollégáimmal kialakult jó hangulatú közös munka, a megoldások közös keresése színesebbé, mélyebbé teszi életünket: több dolgot veszünk észre a világból, s ezáltal többet is tudunk adni. Remélem még sokáig… veletek…ugyanitt…, mert „jó itt tanítani és tanulni”!
************************************************
Nagyné Weidinger Ildikó tanító
85 év… nagyon hosszú idő egy iskola életében, s ebből 38 évet már én is eltöltöttem ebben az iskolában. 8 évet, mint általános iskolai tanuló, 30 évet mint itt dolgozó, itt tanító ember. 1968-ban léptem be először az iskola kapuján, mint első osztályos tanuló, de kötődésem az iskolához még régebbi, hiszen a családomból mások is tanultak eme ódon falak között.
1976-ban nyolcadik osztályos tanulóként búcsúztam el az iskolától. Szeretettel és hálával emlékszem vissza akkori tanítóimra és tanáraimra. Már akkor tudtam, hogy szeretett iskolámtól nem sokáig leszek távol. A gimnázium és a főiskola után 1983-ban tértem vissza már, mint első osztályos tanító néni. Büszkeséggel tölt el, hogy pont most vagyok 30 éve a pedagógusi pályán, amikor az iskolánk is 85 éves évfordulóját ünnepli. Reggelenként sokszor eszembe jut, amikor nap mint nap bejövök a hatalmas bejárati ajtón, hogy vajon hányadszor fogtam meg ezt az óriási kilincset, s hányszor jöttem fel és le ezen a lépcsőn….
Nekem már olyan ez az iskola, mint a második otthonom, mintha hazajönnék.
Befejezésül egy ismeretlen költő soraival zárni gondolataimat:
„Van öröm, mely soha nem apad,
S ez az öröm: add másoknak magad!
Míg élsz, magadat mindig adhatod,
Adj jó szót, vigaszt,…
Derűt, tudást vagy békülő kezet,
Mindez tied! Add másnak- s nézheted,
hogy nő vetésed, hova dús kalászt,
meggazdagítva lelked asztalát.
S csoda történik: minél többet adsz,
Te magad annál gazdagabb maradsz.”
************************************************
Germán Zita tanító
Amikor felkértek, hogy írjak
néhány sort az évkönyvbe, eszembe jutott egy törékeny, barna hajú kislány, aki
megilletődve lépte át az ódon épület kapuját. Hogy is volt?
Úgy emlékszem a táska nehezebb volt, mint én, de én becsülettel küzdöttem Márta
néni és Marika néni oldalán. Rögtön az első évben sikerült begyűjtenem egy
figyelmeztetőt, mert fociztam a teremben. Hát igen! De egy meseíró versenyen már
sikeresen szerepeltem. Itt kezdődött minden. Az írás, az irodalom szeretete. Az
akkori igazgató, Csonka Laci bácsi terelgetett ezen az úton. Rengeteg szép
élmény: kisdobos avatás, táborok, rajgyűlések, úttörő avatások. Józsa Karcsi
bácsi véget nem érő beszédeivel. Amit persze felnőtt-gyerek egyaránt kívülről
tudott, mivel minden évben ugyanazt mondta el.
Aztán az 5. osztályban Elek bácsi friss kezdőként átvette a
matematikaoktatásomat. Szegény, nem sok sikerrel, ami persze nem az ő hibája
volt.
Rakó Éva nénitől magtanultunk „tanulni”, tisztességgel. Zsebők Zsuzsa néni rajz
órán igyekezett szemléletesen oktatni a párhuzamos vonalak fogalmát, miszerint:
„Beállok a két sín közé...” Sajnos mi elképzeltük Zsuzsa nénit a Szarvas
Csárdánál a két sín között. Persze, röhögésbe fulladt.
Hatalmas farsangi bulikat rendeztünk az akkor még összenyitható 1-es 2-es
teremben. Mindenki ott volt! Osztályunk 8 éven keresztül minden évben megnyerte
a jelmez versenyt, mert összefogtunk! Aztán 7.osztályban az a megtisztelés ért,
hogy én lettem az 557. számú Zrínyi Ilona Úttörőcsapat tanácstitkára.
Nagy dolog volt! Elek bácsi volt a csapatvezető. Tulajdonképpen akkor kezdődött a
közös munkánk. Mindig tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Óvónőképző
után irány a Tanítóképző. Tóth Lászlóné, Kati nénitől kikönyörögtem, hogy a Gulnerbe járhassak gyakorlatra. Nemes Éva és Herendi László óráit látogattam.
Sokat tanultam Tőlük! Aztán néhány év múlva Elek bácsival találkoztam az utcán.
Mondtam neki, hogy a következő tanévben szeretnék a Gulnerben dolgozni. És
sikerült!
Azóta is itt vagyok, és eszem ágában sincs máshol dolgozni! Mert Gulneresnek
lenni „életérzés”, ami végigkísért az eddigi életem során és remélem, örökre
megmarad!
************************************************
Kasné Rab Vivien tanító
Iskolai tanulmányaimat 1994. szeptemberében
kezdtem el eme intézmény falai között. Elsős és másodikos tanító nénim, Lombárné
Bencsik Éva minden egyes órája felejthetetlen élménnyé varázsolta az iskolában
töltött napjaimat. Megszerettette velem az iskolai légkört és a tanulás iránti
vágyat.
Diákként „gulneres” tanítóimtól és tanáraimtól rengeteget tanultam,
ismereteikkel és tapasztalataikkal gazdagítanak a mai napig, de már nem diákként
nevelve, hanem tanító kollégaként segítve.
A felső osztályba kerülés mindenki számára egy fordulópont, új tantárgyi
ismeretek széles skálája tárul a gyermekek elé. Scsureczné Pór Magdi néni
tanulásmódszertan órái rengeteg segítséget adtak a felső tagozatos tanulmányaim
során. Mentorálása nemcsak a diákévekben volt meghatározó, hálás lehetek a
rengeteg segítő tanácsért, amivel a tanítói pályám kezdetétől ellátott.
A hagyományoknak megfelelően minden tanév végén megrendezésre kerülő Gulner Gála
eseményeire szívesen gondolok vissza. Ezen rendezvényeken az iskola szereplési
lehetőséget biztosít olyan tanulók számára, akik valamilyen művészeti ágban
maradandó élményt tudnak nyújtani. Számos kiváló irodalmi, zenei, táncos
produkció látható évről-évre, ahol volt szerencsém diákéveim alatt nekem is
megmutatnom hangszeres produkcióimat. Ezek a fellépések inspirálóan hatottak
későbbi zenei továbbtanulásomra, a zene szeretetére és talán már ekkor kezdett
megfogalmazódni bennem a gondolat, hogy érettségi után pedagógusi pályára
menjek. A középiskolai években az osztálytársakkal való közös tanulás, társaim
korrepetálása erősített meg abban, hogy tanítói pályát kell választanom
hivatásul.
Ez az iskola nemcsak tudást, ismeretet adott számomra, hanem olyan iránymutatást
felnőtt életemre, amely végigkísért és kísér a mai napig életem minden
pillanatában. Büszke vagyok arra, hogy „gulneres” vagyok, ennek a már 85 éve
működő általános iskola tagja lehettem és tagja lehetek.
************************************************
Kerekes Elek igazgató
A nyolcvanöt év egy iskola életében már-már
történelmi léptéknek számít. Nekem mindenképpen az, hiszen nem csak számomra, de
édesapám számára is ez jelentette az első iskolát. Ő csak négy elemit végzett e
falak között, én személyesen már 50. éve élek együtt az iskolával. Az itt
töltött általános iskolai évek mind a mai napig meghatározók számomra, mert
olyan pedagógusok oktattak, neveltek, akik személyes hatásukkal nagymértékben
meghatározták, befolyásolták későbbi pályaválasztásomat is. A tanítási órákon
túli szabadidős (akkor úttörőmozgalminak nevezték) programok, nyári táborok
hangulatát soha nem fogom (de nem is akarom) elfelejteni.
A középiskolai évek alatt sem telt el olyan hét, amikor ne látogattam volna
vissza falai közé. Ifivezetőként mindig szívesen látott vendégnek, vagy inkább
családtagnak éreztem magam. Talán nem véletlen, hogy érettségi után a pedagógusi
hivatást választottam, s talán az sem, hogy minden szükséges tanítási
gyakorlatra szívesen fogadtak volt tanáraim, akiktől ezekben az években
számtalan igazi pedagógusi, emberi példamutatást, szakmai fogást sajátíthattam
el.
Sorszerű, hogy 1979-ben pályakezdőként annak a tanítónak - dr. Horváth
Imrénének, Joli néninek – a helyére kerültem, akinél szakmai gyakorlaton a
legtöbb időt töltöttem. Visszaemlékezve az elmúlt 34 tanévre, amikor először
tanítóként, majd matematika tanárként, később igazgatóhelyettesként, majd hét
éve igazgatóként lépek be az iskolába - úgy érzem, csak egy pillanat volt. Nem
emlékszem olyan napra, amikor teher lett volna bejönnöm, bár természetesen
akadtak nehézségek, amiket meg kellett oldanom, oldanunk. A hangsúly itt a
többes-számon van, hiszen olyan nevelőtestületben, alkalmazotti közösségben
élhettem, dolgozhattam, ahol igazi tárakra, remek kollégákra akadtam, akikre
gyermekeim iskolai nevelését is biztonsággal rábízhattam. Nekik ezt is köszönöm!
Mit várok a jövőtől? Remélem, hogy sok évet tölthetek még az iskola falai
között, hiszen tudom, hogy ennek az iskolának nem csak a múltja, jelene, de
jövője is van!
Külön öröm számomra, amikor volt diákjaimat ma kollégámnak mondhatom. Azt hiszem
ez is azt jelzi, hogy a Gulner Iskola nevelőtestülete a hagyományai
megtartásával nem csak a megújulásra képes, hanem perspektívát is tud nyújtani
volt diákjai, mint ifjú pedagógusok számára. Lassan-lassan pályám vége felé
közeledve jó látni, ahogy alakul, fejlődik a kollektíva.
Sok erőt, kitartást kívánok a következő öt évre – és persze továbbra is – minden
fiatal és kevésbé fiatal, de fiatalos gondolkodású, lendületes munkát végző
valamennyi kollégámnak.
************************************************
vissza a diákoldalra
vissza a tanáriba
vissza a navigáláshoz