Gulneres a Kerület Tanítója 2011-ben!

Nagyné Weidinger Ildikó - hajdani Engels-es diák - 1983-ban alsó tagozatos nevelőként kezdte pályafutását az akkori Engels utcai Általános Iskolában. A főiskola elvégzése után 2003-ig 1-2. osztályos tanulókat nevelt. Hat éven keresztül ének-zene szakkollégiumának megfelelően az akkori ének-zene tagozat munkáját segítette, zenei osztályokat tanított. 2003-tól három éven keresztül a napközis munkaközösség tagja lett, ahol kézműves foglalkozásaival különös színt vitt a szabadidős tevékenységek rendszerébe.

2006-tól a 3-4. osztályosokat neveli – tantárgycsoportos oktatás keretében. Tanítási óráira példamutatóan készül, tevékenysége a kollégák, a tanulók, és a szülők körében is méltán elismert. Tanítványait rendszeresen felkészíti iskolánk év végi gálaműsorára, ahol színdarabokat, bábjátékokat adnak elő. Kerületi versenyekre felkészített tanítványai vers és mesemondó, illetve rajzversenyeken eredményesen szerepelnek. Tanulóinak rendszeresen szervez kirándulásokat, múzeumlátogatásokat, városnéző sétákat, melyeket szervesen beépít oktató-nevelő tevékenységébe.

Példamutató munkafegyelemmel, kiemelkedő pedagógusi elhivatottsággal végzett eddigi tevékenysége alapján a Gulner Gyula Általános Iskola vezetésének javaslatára 2011. június 2-án a Kerület Tanítója kitüntetést kapta.

Köszönjük eddigi munkáját, a jövőben is hasonló sikereket kívánunk!

Kerekes Elek igazgató

















 vissza a tanáriba                 vissza az életképekhez                vissza a navigáláshoz