2021. november 2.

"Október 22-én az 5. b osztály a Csodák Palotájába látogatott

Már az odavezető út is tartogatott izgalmakat. Másfél órát töltöttünk tömegközlekedési eszközökön, miközben átszeltük Budapestet. Egy kedves utastársunktól megtudtuk, hogy a Szt. István Bazilikában nyugszik Puskás Ferenc focista. A CsoPa-ba érve igazi high-tech világ fogadott bennünket. Kaptunk karszalagot, a rajta lévő vonalkódot a nevünkre beregisztráltuk, és elmerültünk az Űrállomás néven elkeresztelt interaktív játékokban. A Tudósok Csarnokában etilalkohollal és tűzzel végzett kísérleteket nézhettünk, a tükörszobában megsokszoroztuk magunkat, a büfében pihenőzve pedig olyan asztalokon falatoztunk, mintha nagy tabletek lennének, akár memóriajátékot is játszhattunk rajtuk! Próbáltál már levegőt fújó “porszívócsővel” kosarazni? Tekerőkarral egy vízoszlopból örvényt csinálni? A Csodák Palotájában azt is lehet! Az idő olyan gyorsan eltelt, hogy észre sem vettük! Kicsit fáradtan, de továbbra is lelkesen tettük meg a másfél órás utat az iskoláig, hiszen kezdetét vette az őszi szünet, és talán még a Csodák Palotájába is eljutunk megint!

Sarlay Ramón élménybeszámolója:
“Lezárult e csodás nap, mely életem egyik olyan pillanata, amit sosem fogok elfelejteni.
Az utazás, az az izgalom, a beszélgetés a buszon, és a Kuckó-érzet, és persze maga a palota, valami fantasztikus volt!
Köszönöm mindenkinek, aki ott volt. Külön köszönet a két legfontosabb embernek: Éva néninek és Andi néninek.”
Andi néni"


























Leírás: F:\0hlap\pic\VISSZA.GIF

  vissza az életképekhez                vissza a navigáláshoz