***   2015. június 19. 23.23   ***   frissítve: június 22. 8.55   ***

 BEZÁRTUK A 87. TANÉVET

Június 19-én, pénteken este búcsúztunk 87.tanévünktől tornatermi ünnepélyünkön.
A műsort alsó tagozatosaink rendezték és adták elő.

 

 

Elek bácsi megvonta a tanév mérlegét, átadta kitűnő tanítványaink bizonyítványát, s a sportelismeréseket, felsorolta a tanév kiemelkedő tanulmányi és sportsikereit.

Köszöntötte nyugdíjazása alkalmából Scsureczné Pór Magdi nénit, aki maga is iskolánk diákja volt, majd felnőttként visszatérve nemzedékek tanító nénije lett az elmúlt négy évtizedben.

Tomori Tamás átadta a személyes felajánlásaként alapított, és az éves sporttevékenységet és sikereket elismerő sportutalványokat.

Műsorunk záró produkciójaként másodikosaink vidám dalukkal "eltemették" a tanév súlyos tanulmányi nehézségeit, s fő programmá nyilvánítottuk a VAKÁCIÓT!


Az alábbiakban olvashatjuk Elek bácsi évzáró ünnepi beszédét.



Kedves Szülők, Kedves Kollégák, Tanulóink!


Szeretettel és tisztelettel köszöntöm minden kedves vendégünket a 2014/2015. tanév évzáró ünnepélyén. Már tényleg nem kell sokat várni ahhoz, hogy néhány hétre kiürüljön az iskola épülete, mely a 87. tanévében is szolgálta az ide járó tanulókat, segítette az iskola dolgozóit. A tanulók számára hamarosan megkezdődik a vakáció, de az iskola dolgozói számára a szabadság megkezdése előtt még a felkészülés ideje következik az új tanévre. A következő néhány percben, bármennyire is a közelgő vakáció tölti el gondolataitokat, szeretnék még a búcsúzó tanévvel foglalkozni. A tanévet most már biztosan 386 tanulóval zárjuk, 10 fővel többel, mint tavaly. Az tanulóink magatartás átlaga idén is 4,2 – ami nagyon jónak mondható. Az alsó és felső tagozatosok között egy kicsit nagyobb különbség mutatkozik a tavalyinál, gondolom, hogy mindenki számára egyértelmű: a kicsik javára. Jó lenne jövőre bebizonyítani, hogy a felsősök, akiknek példát kell/kellene mutatni, képesek lesznek jobban alkalmazkodni a házirend szabályaihoz. Az igazgatói dicséretek száma a tavalyihoz képest lényegesen csökkent, idén 340 db született. Igyekeztem idén azokat a teljesítményeket elismerni, melyek tényleg kiemelkedőek voltak. Őszintén gratulálok nekik, és most is köszönöm a sok színvonalas szereplést, és az eredményes tanulmányi és sporteredményt a tanulóknak és természetesen a felkészítőknek is. Az e mellett kiosztott 334 osztályfőnöki dicséret egy kicsivel most több, mit az előző évi, ami azt mutatja, hogy az osztályokban is értékes munka folyik.

Az iskola programjairól, az eredményekről a beszámolókat elolvashatjátok az iskola honlapján. Idén is szeretném megragadni az alkalmat, hogy a tanulók, a szülők és az iskola valamennyi dolgozója nevében is megköszönjem Jánk Zsolt kollégának a fantasztikus honlap-szerkesztői tevékenységét.  A dicséretek mellett sajnos elmarasztalásokat is kellett adni. Ezekből kicsivel idén is kevesebb született, mint tavaly, mégis sajnálatos, hogy néhány tanuló megpróbálta megnehezíteni saját, tanulótársai és az iskola dolgozóinak munkavégzését – elérte az elfogadhatósági határokat, s ez megengedhetetlen. A késő tanulók száma jelentősen csökkent, ezt a tendenciát jövőre erősíteni kell.

Az iskola tanulóinak tanulmányi átlaga ebben az évben is 4,0. A szorgalom átlag 4,2, azonban mindkét területen szeretném megerősíteni, hogy a felső tagozatos tanulóktól a következőkben kicsit nagyobb erőfeszítést kérek, mert igazi, a továbbtanulásotokat jól megalapozó eredményeket csak így érhettek el. A kitűnő tanulók száma 64 fő, kettővel kevesebb, mint tavaly, az iskola létszámának 17 %-a.

Kérem közülük is azokat a tanulókat,
akik a kiemelkedő tanulmányi munkájuk mellett
példamutató magatartást tanúsítottak, vegyék át bizonyítványukat.







 

Néhány tanulónk sajnos idén nem érte el azt a szintet, amivel azonnal további évfolyamra lehet lépni. Nyolc tanulónak, közülük kettőnek két tantárgyból, augusztusban lehetősége lesz javító vizsgát tenni. Kérek minden érintett tanulót, hogy a következőkben, de most sürgősen nyáron, vegyétek komolyabban legfontosabb kötelességetek teljesítését.

Kiemelkedő sikereket értek el tanulóink kerületi, fővárosi, országos versenyeken, illetve kis táncosaink, színjátszóink, csengettyűseink is sokszor megismerkedhettek a siker érzésével.

Néhány tanulónak külön díjat is szeretnék átadni:

• A nyolcadik osztályosok ballagásán már az emlékplakettet átvehette a 8. a osztályból Mihalidesz Melissza, a 8. b osztályból Grinácz Anna, most a sporttevékenység elismeréseképpen sportszobrot kap Grinácz Anna, Szabados Márk, Szűcs Attila és Kántor Kíra tanulók.

 


• A Zrínyi Ilona Matematikaverseny Gulner Iskolai legeredményesebb versenyzője a szervezők könyvjutalmát és oklevelét veheti át. Köszöntsük a 2. osztályos Eszes Marcellt!
• Kellemes kötelezettségemnek teszek eleget, amikor bejelentem, hogy több éves, már az is lehet, hogy egy évtizedes hagyománynak megfelelően Tomori Tamás kiemelkedő sportteljesítményéért idén is felajánlott sportutalványokat. A nevelőtestület döntése értelmében ebben az évben az iskolai sportélet színesítéséért, a versenyeken való kiemelkedő szereplésért Ábel Klaudia 2.a, Szabó Brigitta 4.b, Kerényi Luca 7.b osztályos tanulók kapják az egyenként 10 000.- Ft értékű ajándékkártyát!

 






Szeretném felolvasni azoknak a nevét, akik kerületi, fővárosi, országos versenyeken azzal szereztek dicsőséget maguknak, felkészítőiknek, az iskolának, hogy 1-6. helyezést értek el:

 

Kedves Szülők!

A nevelőtestület és tanulóink nevében szeretném megköszönni Önöknek egész éves támogatásukat, javaslataikat. Kérem, hogy ezután is legyenek partnereink iskolánk fejlesztésében, a tanulók közös nevelésében! Az épületben látható, esetenként költözés előtti, közbeni hangulatot idéző látványért elnézést kérek, de a nyári időszakban bekövetkező felújítási, karbantartási munkák előkészítését meg kellett kezdenünk. Az eredményről a tanévnyitó ünnepélyen beszámolok.

 

Kedves Kollégák!

Ezúton is szeretném megköszönni minden munkatársaimnak a tanévben végzett, hősies munkavégzését, amivel hozzájárultatok a tanév sikeréhez, az iskolán kívüli programok szervezésével színesítettétek tanulóink diákéletét. Köszönetemet fejezem ki a titkárságon dolgozóknak, a takarítóknak, a karbantartóknak, a konyhásoknak a napi helytállásért.

 

Kedves Vendégeink!

Igazán nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy gyermekkorunk óta kedves ismerősként, barátként, majd fiatal, később kevésbé fiatal pedagógusként, majd az iskola igazgatójaként olyan kollégát köszönthetek ilyen körben talán utoljára, aki meghatározó személyisége volt, jelenleg is az, és a jövőben is az lesz iskolánk történetének. Évtizedekig magától értetődő volt, hogy naponta találkozunk, ha kellett tanácsot kértünk, adtunk egymásnak. Természetes volt segítőkészsége, melyet sokszor nem is kellett kérni, magától értetődően felajánlotta. Megtiszteltetés volt Veled együtt dolgozni, ahogy az előző szülői közösséged fogalmazott: egy hajóban evezni. Személyiséged, környezetedhez való viszonyod mindenki számára példaértékű volt, pedagógusi éned mindig átsegített az esetleges problémákon. Élményt adtál miden diákodnak, mégpedig úgy, hogy láthatóan azt Te is élvezted. Képes voltál folyamatosan megújulni, mégpedig úgy, ahogy azt kevesen tudták hasonlóan megtenni.



 

Aki esetleg még nem találta ki, hogy kire is gondolok:
Magdi néni, fogadd szeretettel tőlünk közelgő nyugdíjba vonulásod alkalmából az iskola Emlékplakettjét.

 


 

Egészségben gazdag, unokázásban teljes, boldog, kiegyensúlyozott, hosszú nyugdíjas éveket kívánok valamennyi egykori és jelenlegi diák, kolléga, szülő nevében! Köszönjük, hogy velünk voltál, egyben nagyon remélem, hogy kapcsolatunk, ha nem is lesz naponkénti, de tartósan megmarad.









 

Köszönöm vendégeinknek, hogy jelenlétükkel nem csak megtisztelték rendezvényünket,
de a kitüntetett tanulóknak még emlékezetesebbé tették a tanévzárót.

Kezdődjék most a vakáció! A nyári időszakra mindenkinek kellemes időtöltést, jó pihenést kívánok! 

És amire szeptember elseje óta vártok:
A 2014/2015. tanévet ezennel bezárom!

















Műsorvezetőnk Virág néni volt.

Fotók: Vágó Marcell és Zsolt bácsi

Minden kedves olvasónknak, diákunknak
 kívánunk kellemes szünidőt!



Leírás: F:\0hlap\pic\VISSZA.GIF

  vissza az életképekhez                vissza a navigáláshoz