***   2015. június 4. 10.40   ***   frissítve: június 9. 15.00   ***

 A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁT ÜNNEPELTÜK


Június 4-én tornatermünkben gyűltünk össze azért, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján a világban elő 15 millió magyar sorsának történelmi alakulására emlékezzünk. Ebből az alkalomból megtekintettük Zsolt bácsi filmjét, ami az események és az emléknap történelmi hátterét mutatta be, s dokumentálta hetedikeseink idei HATÁRTALANUL programját. A két hetedik osztály - osztályfőnökeik, Zsolt bácsi és Gábor bácsi szervezésében - felvidéki utazásokon járt a tanév folyamán. Ősszel a csallóközi Csicsóra, tavasszal pedig a Garam mentén kirándultunk. Programunk a kapcsolatépítést is célozta: a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola vendégei voltunk ősszel, májusban pedig budapesti látogatónapon fogadtuk és vendégeltük meg őket. - ahogy ezekről honlapunk HATÁRTALANUL rovatában már korábban beszámoltunk. A filmben ezeknek a programoknak képei elevenedtek meg Zsolt bácsi helyszínen forgatott felvételei nyomán.

Megemlékezésünkkel tiszteletünket fejeztük ki annak a közel ötmillió magyarnak, akiket bármerre is szórt a történelem vihara a nagyvilágba, igyekeznek megőrizni és továbbadni anyanyelvünket, kultúránkat, magyarságunkat.









Filmemet a két iskola barátsága emlékeként ajánlottam
Németh Ildikó igazgatónőnek, aki kedves soraival köszönte meg:


 



Leírás: F:\0hlap\pic\VISSZA.GIF

  vissza az életképekhez                vissza a navigáláshoz