***   2013.február 2. 10.15   ***

19. SZÜLŐK-NEVELŐK BÁLJA A RÓZSÁBAN

Február 1-jén, pénteken este 19. alkalommal köszönthette iskolánk igazgatója alapítványi bálunk közönségét. Nagy örömünkre ismét megtöltöttük a Rózsa Művelődési Házat. Régi kedves kerületi kollégánk, Kucsák László, országgyűlési képviselőnk nyitotta meg a bált. Majd az este két profi műsorvezető-házigazdája, szülői munkaközösségünk meghatározó tagjai, Szilvi és Tamás (Kállai anyuka és Tomori apuka) vették kezükbe a mikrofont és az irányítást. S innentől az ének, a tánc, a humor, a kabaré, a látványtánc, tombola, a jó hangulat uralta az estét, s az éjszakába nyúló mulatságot.

Az alábbiakban olvashatjuk igazgatónk, Elek bácsi összegző beszámolóját az idei bálról:

Kedves Olvasóink!

Szeretettel és tisztelettel köszönöm mindenkinek, aki támogatásával (részvétel, műsor, tombolatárgy, szervezés, bíztató szó stb.) hozzájárult az est sikeréhez.
Miért is fontos számunkra ez a rendezvény?
Ha csupán azt a funkcióját töltené be, hogy ebben az egyre rohanóbb tempót diktáló, állandóan változó, sajnos időnként kiszámíthatatlan világban egy kicsit megállhatunk, néhány percet a munkakapcsolaton kívül is eltölthetünk egymással, már megérné a szervezést, de azt hiszem itt ennél többről van szó.
A 19. alkalommal rendezett Bál évről évre meg tud újulni, kisebb-nagyobb változásokon megy keresztül. Egy dologban változatlan: az idén 85 éves évfordulóját ünneplő Gulner Iskola alkalmazottai, barátai, a részt vevő szülők, a búcsúzó nyolcadikosok egy része együtt tölthettek egy fergeteges estét az iskola legfontosabb külső partnereivel.
Vendégeink között üdvözölhettük idén is Kucsák László Alpolgármester Urat, országgyűlési képviselőt, aki kedves szavakkal köszöntötte a bálozókat. Örültünk, hogy ismét elfogadta meghívásunkat a számunkra két legfontosabb óvoda, a Kerekerdő és a Mocorgó Óvoda vezetője: Kékesi Szilvia, valamint Takácsné Boda Erzsébet. Együtt bálozhattunk Tiringer Tímeával és Tiringer Lászlóval, a Tiringer Mozgásművészeti Sportegyesület vezetőivel. Tőlük – és természetesen közös tanítványainktól, Szajkó Blankától, Haróth Renátától és Haróth Alexandrától szép és értékes műsorszámot is kaptunk ajándékba.
Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a szülők közössége már az őszi SZMK megbeszélésen lelkesen közölte: ugye lesz bál, mert nekik már vannak ötleteik, elképzeléseik. Kállai Szilvia és Tomori Tamás különleges házigazdaként idén is elvarázsolt minket. A lelkes szülőkhöz kapcsolódtak nyolcadikosok és néhány kolléga, akik októbertől készülnek a nyitótáncra. Ezúton is köszönöm Kovács Etelkának a ruhák felkészítését, méretre igazítását, Paulik Zsuzsannának a tánc megálmodását, betanítását. Természetesen nem jöhetett volna létre a bál, ha iskolánk dolgozói ötleteikkel, felajánlásaikkal nem bábáskodnak a születésnél és a megvalósításnál. Új színfoltot jelentett Krámli Kinga kollégánk és partnere színvonalas műsorszáma, és idén is nevetésre késztetett minden vendéget Germán Zita és társai (Horváthné Révész Mária és Kónya György) kabaréjelenete. Kedves perceket okozott Kerekes Éva néni össztáncos produkciója. Köszönöm a kollégáknak a tombola előkészítését, lebonyolítását.
Külön köszönöm a szervezést Peringer Mónikának, akivel eleinte együtt óriási izgalommal figyeltük: lesz-e elég érdeklődő, majd: elférünk-e a Rózsában?

Mindent egybevetve a rendezvény igazi értéke a közös álmok,
elképzelések közösségi megvalósítása, mely most is azt bizonyította,
hogy nálunk van jó csapat, és hogy jó csapatban dolgozni!
Kerekes Elek igazgató






































 vissza az életképekhez                vissza a navigáláshoz