LÁTOGATÁS AZ OPERAHÁZBAN
2012. december 11-én negyedik évfolyamosaink Wiedinger Ildikó néni szervezésében és vezetésével, s a 3. a osztályosok kíséretében látogatást tettek a Magyar Állami Operaházban. A kisdiákok többsége életében először járhatott a patinás épületben, s reméljük, hogy nem utoljára!
Az alábbi három beszámolóban foglalták össze a látogatás élményét:
Gonda Vivien 4. b:
Az előcsarnokba belépve különféle színeket fedeztünk fel. A díszlépcsőn haladtunk tovább, amelynek falai márványból készültek. Az első emeleti csarnok hatalmas és arany díszítésű volt. A csarnok két bejáratú. A mennyezeten két oldalt Dionüszosz születése, neveltetése és diadalmenete látható.
Ezt követően a nézőtérre léphettünk, ami patkó alakban négy, egymás fölötti páholyból állt. A páholysorok közepén az első emeleten láthattuk a királyi páholyt. A Székely-teremben is jártunk, ami Székely Bertalan nevét őrzi. Bejáratával szemben egy fából faragott kandalló áll, két oldalán szobrokkal. A teremben különböző évszakok képeit láthattuk.
Ez a kirándulás igazi élményt nyújtott számunkra, sok érdekes dolgot láthattunk és hallhattunk. Köszönjük szépen Ildikó néninek és az iskolának, hogy felfedezhettük az Operaházat!
Gachályi Mátyás és Gál Csaba 3. a:
Magdi nénivel és Vivi nénivel az Operaházban jártunk. Csodás az épület, a képek, a szőnyegek, a nézőtér. Legjobban a színpad és a páholy tetszettek. Reméljük, még sok érdekes helyre ellátogatunk.
Vágási Viktória 4. a:
Az Operalátogatáson csoportvezetőnk körbevezetett minket, s sok érdekességet mesélt a ház történetéről. Megtudtuk, hogy neoreneszánsz stílusban épült, Ybl Miklós tervei alapján. Hárommillió aranypénz támogatással épült, aminek a harmadát a budapesti Városháza fizette. Kikötésük az volt, hogy csak magyar munkaerő, magyar építőelemekből építheti. A márványoszlopokat hozták Firenzéből. A belső terek díszítésében neves alkotók működtek közre: Lotz Károly, Székely Bertalan, Than Mór, Stróbl Alajos. Három kg aranyat használtak fel az épület díszítéséhez, kilenc évig tartott az építkezés, s 100 év után restaurálták. A támogatás másik felét I. Ferenc József adta, azzal a feltétellel, hogy nem lehet nagyobb az Operánk, mint a bécsi. A ház első igazgatója Erkel Ferenc volt.
Számomra nagyon érdekes és emlékezetes volt ez a látogatás! Köszönet érte pedagógusainknak!
vissza
az életképekhez
vissza a navigáláshoz