ÖTÖDIKESEINKKEL A "FÜSTIBEN"
2012. október 13-án, szombaton a
Vasúttörténeti Parkba kirándultunk a két ötödik osztályból alakult alkalmi
csapattal. Számos családtag - szülők, testvérek - is elkísértek bennünket,
sőt alsós tanító nénink, Kozma Ildikó néni is. Gábor bácsi és Zsolt bácsi
gyerekcsapata végigmászta az öreg mozdonyokat és vagonokat, majd pördültünk
egyet a fordítón. Ezt követően hajtányozott és mozdonyt vezetett csapatunk. Majd
bevetettük magunkat a terepasztalok kiállítótermébe, ahol a legelszántabbak
kipróbálhatták a forgalomirányítást. Végül mentünk egy kört a kertivasúttal. Az
időjárás szerencsénkre kegyeibe fogadott minket: a meteorológia által beígért
eső elmaradt, helyette finom őszi napsütéssel lepett meg minket. Kellemesen
kipirulva a jó levegőn töltött óráktól, némelyeken a buzgóság is erőt vett
hazafelé a metrón, ahol csaknem bealudtak.
Az alábbiakban néhány visszatekintésből idézünk:
Cser Dóra 5. a:
Nagyon jó volt, hogy lehetett hajtányozni és mozdonyt vezetni. Nekem a legjobban a terepasztalok tetszettek. Remélem, máskor is megyünk!
Biliboc Bence és Gráczia Marci 5. a:
Sok gőzöst és dízelt láthattunk, kertivasutazhattunk, és voltak makettek is.
Nagyon jól éreztük magunkat!
Ordas Vivien 5. b:
Nekem nagyon tetszett minden, de a legjobb a kertivasút volt. A hajtányozástól még a kezünk is elzsibbadt. A vonatok közül a legjobban az tetszett, amin konyha is volt. Rebeka levideózta, amint reggelit készítek:-) Nagyon tetszett minden, jó lenne máskor is elmenni!
Lin Qi:
Október 13-án másodszor voltam az osztállyal kirándulni. Először vasutakat néztünk, egy kivétellel mind fekete voltak. Volt olyan, amit az amerikaiak, s olyan, amit a németek hagytak itt. A hajtányozás tetszett a legjobban. Nagyon jó volt a kertivasút, mert átmentünk egy hídon és egy alagúton is. De jó volt ez a nap!
vissza
az életképekhez
vissza a navigáláshoz