ÁPRILISI SPORTSIKEREK

"Bronzos Darazsaink" csehországi tornájáról

Április 4-én hét órás autóbuszos útra indultunk egyesületünk, a Kőbányai Darazsak" nagy részével. A tornán összesen 15 csapat indult, így ezeket csoportokra osztották. Első meccsünket egy viszonylag gyenge csapat ellen játszottuk, a Hranické panterky (CZE) ellen, így kevésbé jó játékkal is tudtunk nyerni. Még aznap délután - a már kihívást jelentő - BKM Piešany (SVK)-val kerültünk szembe, a végeredmény 2o pont különbség lett a mi javunkra. Másnap reggel 8 órai kezdettel lett volna meccsünk a TYDAM Košice (SVK) -vel, de az ellenfél nem jelent meg, így - bár semmit nem tettünk érte - az eredmény 2o-o lett nekünk. Ellenfél hiányában a délutáni döntőbe kerülésért játszott meccsre készültünk. Estére kiderült, hogy sikeresen, mivel 15 ponttal vertük a Tallinna Kalev-t (EST). Ez a mérkőzés nagyon izgalmasan alakult, a félidőig végig vezettünk 5-10 pontokkal, a harmadik negyed közepén viszont átvették a vezetést. A szoros eredménynél mindig jól jön a szurkolás, így volt ez most is. Az utolsó negyedben visszaszereztük a vezetést, s a mérközés végére a különbség ismét 2o pont körüli lett. Végül 15 ponttal sikerült őket felülmúlni. A meccs után edzőnk ezt mondta: „Na lányok, ez az igazi pofátlanság: engedni egy csapatnak, hogy megszagolják a győzelem illatát, majd pedig a földbe döngölni őket!”...

Ezzel az eredménnyel bekerültünk a hármas döntőbe, ahol a 3 csoport nyertese játszott körmérkőzéseket. Sajnos ezeket elveszítettük, így szereztük meg a 3. helyet. Reméljük jövőre sikerül aranyérmet szereznünk!

Csejtei Anna és Mógor Edina
a 8. b osztály két "kőbányai darazsa"



21-én, szombaton az országos 8-ba jutásért játszunk az alábbi időpontokban.

Aki szereti a kosárlabdát, tanítás után, délutántól
megköszönnénk a szurkolást!





Szép volt lányok,
hajrá Darazsak!

 


 vissza az életképekhez                vissza a navigáláshoz